Keresztes Szijjártónak: „készen állunk arra, hogy megvédjük városunk és a térség érdekeit!”

Keresztes László Lóránt, pécsi országgyűlési képviselő közösségi oldalán megosztott bejegyzésében bírálta Szijjártó Péter külügyminisztert, mivel a tárcavezető Oroszországban tárgyalt a Roszatom vezérével a Paks...

Ismét Pécsre látogat a különleges emeletes Ikarus pénteken

Ismét Pécsre látogat és utasokat is szállít az egyetlen emeletes Ikarus autóbusz. Amely 1969 és 1976 között teljesített szolgálatot a baranyai vármegyeszékhelyen. És...

Keresztes: hosszú hónapok hallgatása után beismerő vallomást tett a kormány és Lázár minisztériuma

Ma Pécsett tartott sajtótájékoztatót Dr. Keresztes László Lóránt országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának elnöke a helyi közösségi közlekedés finanszírozásával kapcsolatban. Elmondta, hogy Lázár...

Római kori ruhákkal és társasjátékokkal lehet húsvétolni a Cella Septichora Látogatóközpontban

A pécsi Dóm tér alatt néhány méterrel ókori városunk, Sopianae falai közé várják a családokat nagyszombaton. Március 30-án római öltözetben és katonai felszerelésben fotózkodhatunk,...

Megújul a Pécsi Harmadik Színház épülete

A Pécsi Harmadik Színház épületének mintegy 300 millió forintos felújításáról hozott döntést az ingatlan tulajdonosának számító önkormányzat közgyűlése csütörtöki ülésén.     Péterffy Attila Pécs polgármestere a...

Keresztes: A kormány döntése nem előreviszi a vidéki városokat, hanem óriási érvágást jelent számukra!

Az Országgyűlés mai ülésén Keresztes László Lóránt, az LMP pécsi képviselője interpellációval fordult a kormányhoz „Mikor kapnak támogatást a vidéki városok a helyi közösségi...

Korinek László Széchenyi díjat kapott

Március 15-e alkalmából Széchenyi-díjat kapott Korinek László KORINEK LÁSZLÓ DEZSŐ kriminológus, rendészettudós, akadémikus 1946. május 25-én született Ácson.    1971-ben a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán (PTE...

Atomtemetőt a szomszédba? Uránbányát a Mecsek alá? – Keresztes Lóránt sajtótájékoztatója

Sajtótájékoztatót tartott ma délután Dr. Keresztes László Lóránt az LMP pécsi országgyűlési képviselője, az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának elnöke, amelyben az uránbánya esetleges újranyitásával...

Élelmiszer-utalványokat kaphatnak áprilistól a rászoruló pécsi családok

Április 1-től igényelhető, háztartásonként 20 ezer forint összegű piaci élelmiszer vásárlási utalvánnyal segítheti a pécsi önkormányzat a szociálisan rászorulókat. Ezzel mintegy 2000 pécsi család...

Mesemondással, játszóházzal és kincskereséssel várják a gyerekeket húsvéthétfőn a Zsolnay Negyedben

Többek között tojáskereső detektívjáték, kézműves húsvéti játszóház és Gryllus Vilmos koncertje várja a családokat április 1-jén, Húsvéthétfőn a Zsolnay Kulturális Negyedben - írja közleményében...

Legfrissebb cikkeink

Deutsch Tamás drogozásairól írt Magyar Péter

Ezúttal Deutsch Tamásnak, a Fidesz EP-listavezetőjének ment neki Magyar Péter legújabb posztjában. Egy korábbi bírósági per egyik vallomását idézi, amiben egy rendőr arról beszélt,...

95 éve született Tass Olga, Pécs első olimpiai bajnoka

1929. március 28-án, 95 évvel ezelőtt született Pécsett városunk első olimpiai bajnoka Tass Olga, aki tornászként, majd később edzőként is komoly hazai és nemzetközi...

Újabb emberi maradványokat találtak Zalaegerszegen

Újabb emberi maradványokat találtak a rendőrök a Zala-réten, ahol márciusban egy elásott férfi holtteste került elő - közölték a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatóján csütörtökön.    Vizlendvay...