Tiltakozik az új recski bánya megnyitása ellen az LMP

Tiltakozik az új recski bánya megnyitása ellen az LMP, mert elfogadhatatlan, hogy az itt élők megkérdezése nélkül létesüljön ilyen üzem a házaik közvetlen közelében...

Az LMP ismét benyújtja előterjesztését a szélerőműtiltás feloldására

Az LMP ismét benyújtja az Országgyűlés elé határozati javaslatát annak érdekében, hogy ismét lehessen szélerőműveket építeni Magyarországon. Gál József, az ellenzéki párt szóvivője pénteki budapesti...

Nem adják fel a reményt

Feszült várakozás, majd üdvrivalgás, összeölelkezés – ez történik, valahányszor kihoznak egy élő embert a mentőcsapatok a romok alól Törökországban. Az Antakya városában lévő, hátfalára...

Januárban 25,7 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos hónapjához képest

Az idén januárban a fogyasztói árak átlagosan 25,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. Az elmúlt...

Sok ezren tüntettek Debrecenben az akkumulátorgyár ellen

Több ezer fő vett részt Debrecenben, ahol a tervezett akkumulátorgyár ellen tüntettek, az LMP - Magyarország Zöld Pártjának szervezésében. A tüntetésen a párt több...

Negyvenpontos győzelem Izland ellen

A magyar női kosárlabda-válogatott 40 ponttal legyőzte Izlandot csütörtökön Miskolcon az Európa-bajnoki selejtezősorozat ötödik fordulójában.     Eredmény:5. forduló, C csoport:Magyarország-Izland 89-49 (22-16, 27-13, 22-8, 18-12)-------------------------------------------------------------A magyar...

Alapvető élelmiszerekkel csalókra csapott le a NAV

Fiktív számlázási láncokkal kerülte el egy alapvető élelmiszerek értékesítésével foglalkozó bűnszervezet az áfafizetési kötelezettségét, amivel 4,5 milliárd forint kárt okozott a költségvetésnek - közölte...

A legfontosabb döntést a kormány nem hozta meg kihelyezett maratoni ülésén

A kormánynak a kihelyezett maratoni háromnapos ülésén sem sikerült meghoznia a legfontosabb döntést: azt, hogy nem épül újabb akkumulátorgyár Magyarországon - mondta Kanász-Nagy Máté,...

Törökország: mentés után

Miközben az egész világ együtt érez Törökországgal, és remegve várjuk a megmentett emberekről a jó híreket, a rengeteg szívszorító fotó között most szenteljünk egy...

MOK: „az orvostársadalom közös fellépésére van szükség”

Az alábbiakban változtatás nélkül olvashatják a Magyar Orvosi Kamara következetes felsorolását az elmúlt évek egyeztetéseiről illetve annak eredményeiről, vagy eredménytelenségéről. Ki-ki ítélje meg maga! VÁRATLAN•...

Legfrissebb cikkeink

Hűvös, de csapadékmentes idő várható

Péntek hajnalban kevés felhő lesz térségünk felett. A minimumok 2 és 5 fok között alakulhatnak, a völgyekben lesz a hidegebb. Az északi szél többfelé...

Ökokaland szombaton a Mandulásban

Csodás környezetben izgalmas programokkal várja a pécsieket szombaton az Indulás-Mandulás Ökokaland - írja a Pécsma. Az esemény délután két órakor kezdődik, a programok: – “Zöldpályás” játékok,...

Edzés közben sérült meg Hanga Ádám

Kéztörést szenvedett Hanga Ádám, a szerb Crvena zvezda magyar kosárlabdázója - írja az Index. A 35 éves játékos közösségi oldalán jelentette be a sérülést, a...