A Város Mindenkié Pécs csoport és a városvezetés között nem csitulnak az indulatok, a civil szervezet úgy látja, hogy nem kap elég teret és az önkormányzat nem veszi őket igazán komolyan, már a 444 is foglalkozott a témával. Bennem azonban felmerül egy kérdés: a város tényleg mindenkié?

EZ ITT EGY VÉLEMÉNYCIKK! NEM FELTÉTLENÜL ÉRT EGYET VELE A TELJES SZERKESZTŐSÉG, HA REAGÁLNÁL RÁ ÍRJ NEKÜNK AZ SAJTO@BAHIR.HU CÍMRE!

A város mindenkié? A lakhatás alapjog? Köteles a városvezetés benyelni az elképesztő lakhatási és rezsitartozásokat? A többségi társadalomtól elvárás, hogy gondoskodjon a szegényebb embereken?

Ilyen és ehhez hasonló kérdések nem hagynak nyugodni, mikor olvasom az újabb perpatvart a Város Mindenkié Pécs csoport és Péterffyék kapcsán. Kinek van akkor igaza? A civileknek ott lenne a helyük a döntés során, vagy bízzuk rá legitim, a nép által megválasztott emberekre mindezt? Egyáltalán mi lehet a jó döntés? Hiszen a fő kérdés itt nem kisebb, mint

mit kezdjen a városvezetés azokkal, akik önkormányzati lakásokban élnek, de nem fizetnek?

Én viszonylag szerencsés helyre születtem, a lakhatás mindig megoldott volt, most is hónapról-hónapra tudom fizetni az albérletem díját, soha egyszer sem csúztam meg vele. Persze van munkám, nem is egy, ennek megfelelően van fizetésem, ráadásul nem kell senkit eltartanom. Én könnyen vagyok, és mint ilyen „luxusban” élve nem is biztos, hogy etikus ha véleményt formálok, azért kockáztatok és megteszem.

Azt gondolom, hogy kilakoltatás és kilakoltatás között is van különbség, minden eset egyedi, minden eset más. Vannak olyan embertársaink, akik dolgoznának, de rajtuk kívül álló okok miatt nem tehetik meg (például beteg családtagjukat gondozzák, vagy ők maguk betegek). Itt azt hiszem szolidárisnak kell lennie az önkormányzatnak, ezekben az esetekben akkor sem kerülhet szóba a kilakoltatás, ha a bérlő hónapok, vagy akár évek óta nem fizet.

Aztán vannak más esetek is. Amelyekkel szintén lehet találkozni. Mikor egyébként életerős bérlők, dolgozni képes emberek halmoznak fel óriási tartozásokat, és várják el újra és újra, hogy a többségi társadalom megmentse őket az utcára kerüléstől. Ezek azok az esetek, amikor a városházának vasszigorral kell élnie. Ugyanis az önkormányzati lakások közvagyon tárgyát képezik, az pedig nagyon nem módi, hogy egy szűk csoport ezzel visszaél, azt lelakja, élhetetlené teszi a környéket, nem fizet, és ha megkapják a teljesen jogos felszólító levelet, hogy ugyan legyenek már kedvesek fizetni a lakhatásáért, ahogy fizet érte minden normális ember a világon, akkor felháborodva harsogják, hogy őket bizony bántani fogja a városvezetés.

Pedig csupán dolgozni kellene, és fizetni a nem túl magas bérleti díjakat.

És nem utolsósorban hálásnak lennie az önkormányzatnak, hogy a piaci árhoz képest jóval olcsóbban tudnak lakni. Akinek ez nem tetszik, nyugodtan mehet a való világ albérleteibe, hátast fog dobni attól, hogy milyen árakat kérnek el a bérlők. Nem gondolnám, hogy a társadalomnak kell eltartania azokat a renitens embereket, akik nem dolgoznak, nem fizetnek, lelakják otthonukat és környezetüket, sok esetben félelemben tartják szomszédaikat, vagy ne adj isten önkényesen foglalnak el lakásokat. Velük szemben a társadalom becsületes, törvénytisztelő tagjai jogosan várják el a szankciókat, jogosan várják el, hogy ezeket az embereket ne tartsuk el, hogy ezek az emberek ne kaphassanak önkormányzati lakásokat: egészen biztosan lennének olyanok, akik náluk jobban megérdemelnék a segítséget. Ne feledjük: 1 milliárd forintos tartozásról van szó, ami óriási összeg. Ennek egyszer véget kell vetni, ezt nem gördítheti maga előtt a városvezetés örökkön-örökké. Sok családnak van többszázezres tartozása.

És tudják mi ezzel a gond?

Egy ilyen mértékű tartozás nem tegnapról mára jött össze. Ehhez arra van szükség, hogy a delikvensek hónapokon, de akár éveken keresztül lakjanak úgy az önkormányzat tulajdonában, hogy egy árva petákot sem fizetnek. Ehhez képest az előző és a mostani városvezetésnek is birka türelme volt, és ami igazán szomorú: ezen emberek többsége arra sem vette a fáradtságot, hogy egyedi elbírálást kérjen, hogy megírjon egy hivatalos levelet, méltányossági alapon kérje a tartozása csökkentését, átcsoportosítását. Nem, többségük mit sem törődött azzal, hogy bár minden ember fizet a lakhatásért, hiszen sem az épület nincs ingyen, sem a víz, sem az áram, sem a fűtés, ezek olyan szolgáltatások amik azért vannak, mert mások dolgoznak érte. Nem ingyesek, hiszen nem ingyen készülnek. Sok munkás bérére, eszközökre, infrastruktúrára van hozzá szükség. Ezek a dolgok nem járnak. Ezekért fizetni kell. Nekik is, neked is, nekem is. Mindenkinek.

Azt hiszem, hogy a város mindenkié, aki betartja az alapvető szabályokat, például a közösségi együttélés szabályait: aki rendben tartja a saját házát, aki rendesen fizeti a lakbért és a rezsiköltségeket, aki eljár dolgozni, aki iskolába járatja a gyerekét, aki nem sért törvényt. Ezekkel az emberekkel szívesen élek egy városba, függetlenül attól, hogy melyikünk honnan jött, és hová tart. De azzal a szűk csoporttal, akik munka helyett a bűnözést, fizetés helyett a tartozást, normális együttélés helyett a rongálást választják, belőlük nem kérek. És remélem az önkormányzat se.