Több osztály és tanár is karanténba került a pécsi Szent Mór Iskolaközpontban. A Pécsaktuál információi szerint a felsősök közül kerültek többen is házi karanténba.

Az intézmény vezetője időközben közleményben reagált a lap információira.

“A Szent Mór Iskolaközpont Gimnáziumában 6 diák esetében mutattak ki koronavírus fertőzést. A kontaktkutatás alapján az érintett pedagógusok és osztályok esetében hatósági karantént rendelt el a Nemzeti Népegészségügyi Központ, az érintett személyek ennek értelmében hatósági karanténban vannak.

A gimnázium többi osztálya esetében az oktatás gördülékeny biztosítása érdekében digitális oktatást rendelt el az EMMI 2020. október 13-tól október 16-ig.

Ezek most a BAHÍR legfrissebb hírei

A nevelőtestületből egy pedagógus fertőzése miatt egy felsős osztály került járványügyi megfigyelés alá, a digitális oktatás az ő esetükben is biztosított.

Intézményünkben a folyamatos napközbeni felületfertőtlenítés, a tanulók és dolgozók számára gyakori kézfertőtlenítés, a reggeli érkezési hőmérsékletmérés és a közösségi terekben a kötelező maszkhasználat mellett a tanórákon is bevezettük a kollégákat, felsős és gimnazista tanulókat érintő állandó maszkhasználatot.”