Ellenzéki pártok csütörtökön a Nyugdíjas Parlament ülésén megállapodottak a nyugdíjasokat érintő alapelvekről, így a következő hónapokban megkezdődhet a szakmai program kidolgozása a 2022-es választásokra.    

Az Idősek Világnapja alkalmából október elsején megrendezésre kerülő eseményen jelen voltak az idősek civil szervezeteinek képviselői, illetve 7 ellenzéki párt, név szerint az LMP, DK, Párbeszéd, Momentum, Jobbik, MSZP és a Magyar Liberális Párt képviseltette magát.

A rendezvényt Juhász László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSZSZ) Nyugdíjas Tagozatának elnöke nyitotta meg. Juhász László elmondta, hogy ez az aláírás a kezdet, a munkát folytatni kell abban az értelemben, egy-másfél éven belül akár ez egy kormányprogramba beilleszthető anyaggá váljon.

A beszédek után ünnepélyes keretek között a pártok jelen lévő képviselői aláírták azt a konszenzus alapján megszületett, a nyugdíjasok életkörülményeinek javítására irányuló ”nyugdíjas minimumot”, amit egységesen vállalnak az együttműködő pártok.

Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának MSZP-s elnöke elmondta: bár a kormánypártokat is meghívták az eseményre, a Fidesz és a KDNP nem vett részt a megbeszélésen. Hozzátette: az elmúlt hónapokban, években számtalan alkalommal tettek kezdeményezést a nyugdíjasokkal kapcsolatos politika kiigazítására, de ezek süket fülekre találtak a kormányoldalon.

Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament elnöke elmondta: a hét ellenzéki párt és a civil szervezetek olyan nyugdíjminimumban állapodtak meg, amely csökkenti a nyugdíjasok kiszolgáltatottságát, megőrzi a méltóságukat és hozzájárulhat társadalmi megbecsülésükhöz.