Szeptember 6-án volt Szendrey Júlia halálának 152. évfordulója. Júlia a 19. századi magyarországi líra kiemelkedően sikeres költőjének, Petőfi Sándornak feleségeként vált ismertté. A mindössze 39 évesen elhunyt asszony nem csak a nemzet özvegye volt, ha nem maga is kacérkodott az irodalommal. Andersen meséit fordította magyarra, verseket írt és elbeszéléseket. A legnagyobb érdeklődésre természetesen napjainkban is naplója tart számot.

Júlia életében a szeptember, ez az ősz elejei hónap jelentős szerephez jutott. 1846. szeptember 8-án, Nagykárolyban ismerkedett meg a fiatal költővel. Az esküvőre pontosan egy évvel később került sor. A 19 éves Júlia, a George Sandra hasonlító különcségeivel tűnt ki kortársai köréből. Rendszeresen járt nadrágban és szivarozott. Közismert, hogy haját rövidre vágatta. Petőfi elragadtatással, tisztelettel és megbecsüléssel figyelte fiatal felesége különleges egyéniségének kibontakozását.

Ki ne ismerné a Szeptember végén című Petőfi Sándor verset! A révbe jutott, megnyugtató, boldog szerelem, a mézeshetek csodás gondtalanságának himnuszát. Két tehetséges fiatal egymásra találásának ódáját, amelyben a szerelemittas ifjú férj sóhajtása száll messze a gyönyörűséges nyár, és a gondtalan szerelmes pillanatok múlásáról.

Egy nemzet imádata szállt ekkor Júlia felé, hiszen boldoggá tette ezt a fiatal népi sarjadékot, aki ifjú kora ellenére nem csak elismert költővé vált, ha nem a népi rétegeket is az irodalom felé fordította.

Szendrey Júlia elragadtatással fogadta a forradalmat, és az első kokárdát a férje mellére tűzte, lelkesen és tevékenyen vetette bele magát a változásokba. Már ameddig állapota engedte. Közös gyermekük Petőfi Zoltán, 1848. december 15-én született. Szülés után nehezen viselte a bezártságot, az egyedüllétet. Férjét 1849. július 20-án látta utoljára. Miután halálhírét vette, azonnal Kolozsvárra utazott. Megnyugodni nem igazán tudott. Törökországba készült, hogy ott megtalálja Sándort, de Haynau megtagadta tőle az útlevelet.

A szabadságharc utáni megtorlások kétségbeejtő nehézségeit a saját bőrén tapasztalta meg. Vagyona nem volt. Örökké nem maradhatott gyermekével barátai otthonában. 1950-ben újra férjhez ment. Egy ország háborodott fel „a nemzet özvegyének” csendes frigyén. Petőfi özvegyére rásütötték a hűtlenség bélyegét.

Az ifjú lány, nő, feleség és családanya naplóját eleinte magának írta. Néhány részlete azonban még 1847-ben kiadásra került. Bejegyzései, visszaemlékezései az Életképekben jelentek meg férje, Petőfi Sándor szerkesztésében.

A későbbiekben nem gondolhatjuk, hogy memoárját nem a jövőnek írta. Saját érzései, levelezése mellett egyre inkább előtérbe kerülnek benne a történelmi események leírásai. Szinte krónikát írt a férje tragikus halálához vezető körülmények, események, történések legapróbb részletekkel való feltárásáról.

Hol van már ekkor az a fiatal lány, aki 1846. szeptemberében ezeket írta: „Oh, csak tudnám őt úgy szeretni, mint amennyire szerettetni érdemel! Hátha akkor kell majd éreznem, mi a szerelem, midőn már egy más leány fogja e szenvedélyes szavak édes mérgét lelkébe szívhatni, s én csak mint a halvány múltnak csekély emléke fogok lelke előtt állhatni, melyet lassanként a feledés mindig sűrűbb fátyla fog végképp eltakarni.”

Foto: wikipedia.org