Pénteken került csapra az első hordó, és debütált a kereskedelemben a harkányi főzésű klasszikus házi sör. Azon túl, hogy utóízmentes, valamint adalékanyagok nélkül, csakis prémium összetevőkből készül, az ínyencek számára is óriási meglepetést tartogat a felső erjesztésű pale ale – olvasható a Harkányi Hírek oldalán.

Mivel nem pasztörizált, jobban kihozza a német tisztasági szabványnak megfelelően adalékok nélkül felhasznált prémium minőségű összetevők; a maláta és a komló zamatát. A magasabb aromaspektrum mellé 5,5 százalékos alkoholtartalom társul, melyben garantáltan utóíz nélkül dominál a komló lágy gyantája. Ebben rejlik legfőbb veszélye: míg a kevésbé sörösökkel szinte itatja magát a kimondottan kellemes, tisztaságából adódóan pedig másnapi gyengeséget sem okozó folyékony kenyér, a hozzáértők nehezen telnek be a bevezető áron kínált itallal – írja a lap.

A harkányi sör több ízben fog megjelenni, úgy tudni, hogy már erjesztés alatt van a második, citrusos széria, amely az ígéretek szerint hasonlóan prémium minőségű lesz.

Az ital egyébként Harkányban is készül, és ugyan otthona, a Sörfőzde és sörkert a tél folyamán nyitja meg Ady Endre utcai kapuit, de a kiváló pizzáival nemrég bemutatkozó No Stress sportpanzió már kínálatában adja a csakis négydecis mérésben megjelenő házi sört.