Csorbai Ferenc, Mohács polgármestere Facebook posztjában jelentette be, hogy méltatlanság okán, azonnali hatállyal megszüntette a város jegyzőjének, dr. Kovács Mirellának a köztisztviselői munkaviszonyát.

A polgármester az ügy részleteire nem tért ki, mint posztjában fogalmazott – „Az adatvédelmi jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy a jegyző asszony engedélye nélkül a felmentés indokairól tájékoztatást adjak. A jegyző asszony titoktartási kötelezettség alól felmentő engedélyét megkértem, aki a hozzájárulását nem adta meg. A jegyző asszony személyiségi jogait a törvény védi. Engedélye nélkül részletesebb tájékoztatást adni nem tudok”.

A polgármester még hozzátette, hogy amennyiben a jegyző asszony mégis meggondolja magát, úgy hozzájárul ahhoz, hogy a részleteket nyilvánosságra hozza. A munkaköri feladatokat ideiglenesen az aljegyző vette át, a jegyzői tisztség betöltésére pályázatot ír ki Mohács Város Önkormányzata.

Csorbai a tavalyi önkormányzati választás előtt tragikus hirtelenséggel bekövetkezett fideszes Szekó József halála miatt vetélytárs nélkül szerezte meg a polgármesteri címet, amit a helyi kormánypárti oldal nem tudott elfogadni. A fideszes többségű képviselő-testület feloszlatta magát, ezért szeptember 27-én időközi önkormányzati választást tartanak.

Sajtóhírek szerint az MSZP-s Csorbai Ferenc az időközi önkormányzati választáson már független jelöltként szállhat ringbe.

(Nyitókép: 24.hu)