A legfrissebb adatok szerint öt intézmény visszalépett a programból, nyolc pedig csatlakozna, vagyis nőtt azoknak az iskoláknak a száma, akik iskolaőrt igényelnek.

Eddig mintegy 500 intézmény igényelt iskolaőrt, 291 köznevelési intézménybe és 185 szakképző intézménybe keresik az őröket, akik a tényleges munka előtt egy rövid, pár hetes pedagógiai, pszichológiai és rendészeti kiképzésen vesznek részt.

A feladat ellátására elsősorban volt rendőrök jelentkezését várta a kormány, de az előképzettség nem feltétel. Bárki jelentkezhetett a munkára, aki rendelkezik minimum középfokú végzetséggel, 65 évnél fiatalabb és megfelel az egészségi, fizikai, pszichikai alkalmassági feltételeknek.

A július 24-i jelentkezési határidőig a feladatra – a Népszava értesülései alapján – pontosan 1182 fő jelentkezett. Ez a létszám kétszer annyi, mint ahány intézmény részt vesz a programban, azonban a nagyobb iskolák több iskolaőrt is alkalmazhatnak egy időben.

„Jogszabály nem írja elő és nem is fogja előírni, hogy egy intézményben hány iskolaőrnek szükséges szolgálatot teljesítenie” – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma a hvg.hu-nak.

Az iskolaőr fizetés havi bruttó 230 ezer forint és további 200 ezer forintnyi éves cafeteria juttatás, cserébe az elvárás a házirend betartatása. Ehhez kényszerítő eszközöket alkalmazhatnak, segítségükre lesz gumibot, bilincs és gázspray is, ami az alapfelszerelésük része.

(Nyitókép: Illusztráció)