Összesen mintegy egymilliárd-százötvenmillió forintból bővítik és újítják fel teljes egészében a Széchenyi István Általános Iskolát, részlegesen pedig az MTÁI Brodarics Iskolát. A beruházás tervezett befejezésére 2021 novemberét tűzték ki.

A pályázati és kormányzati többlettámogatásból megvalósuló projekt a tankerület közlése szerint augusztus 5-én kezdődik, ünnepélyes alapkőletétellel.

Szeptembertől a felújítási munkálatok miatt az említett a Széchenyi István Általános Iskola diákjai más mohácsi intézményekben folytatják ideiglenesen a tanulmányaikat. Ez nagyjából 700 mohácsi, és a környező településekről bejáró fiatalt érint. A Brodaricsban viszont a felújítás alatt is zavartalan lesz az oktatás.

A felújítás magában foglalja a Széchenyi István Általános Iskola főépületének teljes tetőzetének és nyílászáróinak cseréjét, emellett kifestik a termeket és folyosókat, a fűtést pedig korszerűsítik.

A „kis tornaterem” teljesen megújul, új szárny épül annak déli és északi oldalán, ahol új közösségi tereket, termeket alakítanak ki. A meglévő épület új bejárattal, aulával, és portaszolgálattal gazdagodik, az udvari bejárat előtti lépcsőzet pedig rendezvénytérként is funkcionál majd. Az udvart is teljesen felújítják, új burkolatot kap, megszépülnek a zöldfelületek és utcabútorokat helyeznek ki.

Ezzel egy időben, az MTÁI Brodarics István iskolájában a salakpálya megújul és új gumiburkolatú futópályát alakítanak ki. Korszerű természettudományos szaktanterem létesül energiablokkok elhelyezésével. Az épület tantermeit itt is kifestik és mindkét iskolában vásárolnak majd új bútorokat és taneszközöket.

(Forrás: Mohácsi Tankerületi Központ)

(Nyitókép: Széchenyi István Általános Iskola látványterve)