Hetvenhat esztendős korában meghalt Szűcs Lajos, az 1968-as, mexikóvárosi olimpián aranyérmes labdarúgócsapat tagja – írta az MTI. Az egyszeres világválogatott játékos haláláról volt klubja, a Ferencváros számolt be honlapján.

Szűcs Lajos a Dorogi Bányászban mutatkozott be a felnőttek között, majd a Ferencváros játékosa volt 1966-től 1969-ig. A népligetiektől a Bp. Honvédhoz igazolt, ahol 1971 és 1977 között játszott, később a Bp. Vasas Izzó labdarúgója volt, amelyben 1980-ig szerepelt. Később a ferencvárosi utánpótlásban dolgozott edzőként másfél évtizedet.

A válogatottban 1967 és 1973 között 37 alkalommal lépett pályára, olimpiai aranyérme mellett 1972-ben a müncheni ötkarikás játékokon ezüstérmet nyert.

Szűcs Lajos kétszer nyert bajnokságot a Ferencvárossal (1967, 1968), amelynek tagjaként 1968-ban bejutott a Vásárvárosok Kupájának (korábbi UEFA Kupa, most Európa-liga) döntőjébe. A Leeds United elleni vesztes párharc mindkét felvonásán pályára lépett.

Kétszer (1968, 1971) választották meg Magyarországon az Év labdarúgójának. Albert Flóriánnal, Novák Dezsővel és Farkas Jánossal együtt 1968-ban meghívták a világválogatottba, és Rio de Janeiróban, a

Maracana Stadionban közel százezer néző előtt pályára léphetett a házigazda brazilok ellen, akik 2-1-es győzelmet arattak.

Az egykori hátvéd 1992-ben érdemelte ki az FTC aranydiplomáját, 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2013-ban Gödöllő díszpolgára lett, és élete végéig irodája volt a ferencvárosi klub népligeti sportközpontjában.

A Ferencvárosi TC Szűcs Lajost saját halottjának tekinti.