Martonfa határában, a bekötő út mentén életveszélyesek a fák, tudtuk meg a község polgármesterétől, Bosnyák Andrástól. Kiderült, hogy a fák elöregedtek, muszáj lenne ki vágni őket, de egyelőre senki sem tesz semmit, a polgármester pedig fél, hogy katasztrófával fog végződni a történet, mint történt néhány évvel ezelőtt Dombóváron. Megkeresésünkre a polgármester elmondta, hogy nagyjából egy-másfél éve próbálja elérni, hogy a veszélyes fákat kivágják, de a közút kezelő egyelőre nem tett lépéseket az üggyel kapcsolatban.

 „Egy fa teljesen, három-négy részlegesen kiszáradt, tizenöt méteres fákról beszélünk, a közút kezelő sajnos a mai napig nem vágatta ki ezeket az elkorhadt, veszélyes fákat.”

Habár beszélt a közút kezelő kompetens vezetőivel is, a dolgot tovább bonyolítja, hogy a fák a magyar állam tulajdonai, elméletileg közbeszerzést kellene kiírni a fák, de vélhetően kevesen vállalnák a feladatot, hiszen többe kerül a vágás, mint amennyiért el lehetne adni a fát.

Többször beszéltem velük telefonon, megállítottam a közútkezelő útellenőrző autóját, kértem őket, hogy csináljanak valamit, de senki sem tesz semmit.” – mondta Bosnyák András, polgármester.

Azt is megtudtuk tőle, hogy korábban is volt egy veszélyes fa, akkor Érdről érkeztek favágók, és ők vágták ki szakszerűen a veszélyes fát. Nem olyan régen egy hatalmas ág zuhant az útra, csak a csodának köszönhető, hogy éppen akkor nem járt ott senki. A fő probléma, hogy a fa nem Martonfa tulajdona, így az önkormányzat nem vághatja ki azokat.

„Jó viszonyt ápolok a közút kezelővel, eddig majdnem mindenben tudtunk kompromisszumot kötni, de úgy gondolom, hogy az emberi élet nem játék, vannak prioritások ezeket a fákat minél előbb kéne kivágni, még azelőtt, hogy valaki ne adj Isten súlyosan megsérüljön miattuk” – fejezte be a martonfai polgármester.